2014. március 01. szombat komment
óda a tavaszhoz: virágmandalák szevasztok!

óda a tavaszhoz: virágmandalák szevasztok!

Minden évben úgy vágok neki a télnek, hogy csak éljem túl. Valahogy, fogösszeszorítva, beöltözve, kuckósodva. Idén kicsit máshogy volt ez. Egyrészt olyan igazi kemény tél sem volt, másrészt a figyelemelterelés művésze éppen a hasamban növekvő kisfiú volt, akinek bár még mindig nincs meg a neve, de a KisSzotyi becenév jó szolgálatot tett: a vele való összehangolódás kötötte le a fölös energiáimat. Lesz ahogy lennie kell, ezek a gondolatok kezdték el új energiákkal áthatni a személyiségemet. Mindenáron biztonságra törekvő énem mintha kicsit háttérbe szorult volna és neki köszönhetően kezdem elfogadni, hogy az életben nem kell mindent tervezni, kontrollálni, szorosan kézben tartva ellenőrizni. Egyfajta áldás kezdett el beköltözni szétstresszelt életembe. Amely stressznek természetesen kizárólag én vagyok az okozója. De mivel Ő jött, látott, győzött, és csak nő és egyre csak nő, és életemben először van valami, amit egyáltalán nem én kontrollálok, így egy picit, még nem nagyon, de már kezdek ráérezni a spontaneitás jótékony hatásaira.

Ma, a naptár szerinti tavasz legelső napján, amikor kint végre csivitelnek a madarak, még nem élesen, még nem zengve, csak úgy óvatosan, arra biztatlak Titeket, hogy az idei tavaszt próbáljátok meg valamiféle boldog sodródásban megélni: elfogadni amin nem változtathattok és elhinni, hogy sokkal többre vagytok képesek, mint amit gondoltok magatokról. Tudni, hogy a tél már csak utolsókat kurjant és meghallani, mit suttognak az első szellők. Hagyjátok virágba borulni magatokban a reményt, hogy a világon végső soron minden azért van, hogy segítsen bennünket többé, jobbá, mélyebbé alakítani. Akinek pedig ez a gondolat túlságosan gejre sikeredett volna, annak íme egy Csukás István vers:

Csukás István: Tavaszi vers

Az ablakhoz nyomul az orgona
az ablaküvegen át rám nevet
amit nem tudok megunni soha
a kékszemű tavaszi üzenet.

Gyerek leszek egy percre újra én
örökzöld időmből kipislogok
a létezés halhatatlan ívén
a teremtésig visszacsusszanok.

Boldog részecske, együtt lüktetek
s kinyílok mohón, mint tavaszi ág
ledobjuk, unt kabátot, a telet
s szívemmel ver a születő világ.

Mert jó élni, e gyermeki hittel
így fordulok én is a fény felé
s tudom, hogy majd a többi szelíddel
lelkem földi jutalmát meglelé!

Az arizonai Kathy Klein virágmandaláival pedig hivatalosan is HELLÓ TAVASZ!!!:)

uh15.jpg

uh7_3.jpg

uh13.jpg

uh6_4.jpg

uh10_2.jpg

uh12_1.jpg

uh14.jpg

uh5_5.jpg

uh3_8.jpg

uh8_3.jpg

uh2_8.jpg

uh11_2.jpg

uh1_7.jpg

uh4_7.jpg

uh9_3.jpg

 

 

Kommentek