2013. június 03. hétfő komment
Szemesnek áll a világ

Szemesnek áll a világ

094aa9641fca5c3ca3bb1282440494db.jpgElőfordul, hogy a szószátyár blogger is alkotói válságba kerül néha, és tollából kifogy a kiapadhatatlannak tűnő tinta. Sajnos vagy nem sajnos ilyen esetekben, mint egy elcseszett mentőövként a saját szervezem például produkál valami olyat, ami a következő poszt témáját szolgáltatja: bedurrant a szemem. Szép. Nem elég, hogy áldott jó kiskutyám is fél szemmel működik, és én is vaksi vagyok alapból, ezt megfejelendő még jól be is gyulladt. Habár nem jellemző rám a hipochondria, azért már mindenféle kötőhártyás áttétek következményeként láttam saját nyomoromat az elkövetkezendő napokra. Hozzátenném, én vagyok az, aki már kapott úgy bele a saját szemébe, hogy egy teljes karácsonyt a kórházban tölthetett. Egyedül, a nővéreket szórakoztatva, a pulyka, halacska, bejgli kombó helyett hajnali parizeres kenyér társaságában. Jeeee.

A kínai orvoslás szerint a szemünk a májunkkal áll a legszorosabb kapcsolatban, úgyhogy az „az vagy amit megeszel”, itt is érvényes. Tehát minden, ami árt a májnak, árt a szemnek is. Szívás. A legszemrevalóbb (höhö) vitaminok a béta-karotin, a C, E, B vitaminok, valamint a cink. Próbáljatok minél többet bevetni ezekből!

A szemünket ezen kívül is rengeteg kihívás elé állítjuk nap mint nap, - számítógép, tv, nem megfelelő fényviszonyok, légkondi, szennyezett utcai levegő meg még egy rakás cucc, amivel „szembe kell nézni”. Kifejezetten szórakoztatóak ezek a szemes szóvirágok… :) Magamról tudom, hogy irodai létem ellenére, ahol egész nap a monitort bűvölöm, a szmogriadós belvároson keresztül hazaérve, vacsi közben a tv előtt üldögélve biztos, ami biztos, egy kicsit prüntyögök a laptopon is. Csoda, hogy a nap végén ki akar esni?

Mit tegyünk hát, ha egyetlen lelkünk tükre vérvörössé, duzzadttá, szárazzá esetleg homályossá válik?

Hosszú, erős koncentrációt igénylő munka közben tartsunk szünetet. Na nem a "gyorsan fészbúkozom egyet” kategóriára gondoltam… Helyezzük át a fókuszpontunkat egy távoli tárgyra és bámuljuk legalább 10 percig.  Ha tehetjük, és eszünkbe jut, ügyeljünk a sűrű pislogásra, hogy a kis golyó ne száradjon ki, és izmai is pihenhessenek. Elmerészkedhetünk egészen odáig is, hogy pár perc erejéig, -számolva az elalvás fenyegető, rémséges tényével- becsukva tartjuk, majd forgassuk meg párszor. Ez utóbbi kettőt lehetőleg ne a főni előtt. Megeshet, hogy szemkarbantartás helyett személyeskedő pofavágások sorozatának tűnhet.

10000-Eyes-1.jpg

Megnyugtató és üdítő az 5 perces hideg vizes borogatás, illetve a szemhéjra helyezett ubikarikák. Tegnap a „törődjünk magunkkal napom” keretein belül nekem például így sikerült elaludnom. Ennél nagyobb dráma soha ne is legyen, minthogy ez egyszer uborka cafatok közt ébredtem. Megérte. Azóta ragyogóbb a tekintetem, mint valaha.

640_cucumber.jpg
Ha már gyulladt a szem, a kamillával óvatosan kell bánni, mert bár fertőtlenítő hatású, szárítja a szemet. Helyette nyugodt szívvel próbáljátok ki a túró pakolást, vagy a reszelt nyers krumplit. Egy kupac belőlük a csukott szemre, egy kis pihi, és voálá, múlik a lob!

Szemüvegeseknek, kontaktlencséseknek nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy tartsák karban a látóeszközt, a stressz kerülése pedig klisé, de a szemek estében is görcsös állapotokat idézhet elő.

Tehát, mit tanultunk? Szem becsuk 3, 2,1…! :)

Kommentek