2013. február 14. csütörtök komment
Valentin -  street art love

Valentin - street art love

Ha jól emlékszem általános iskola 6-ik osztályába jártam, amikor egyszercsak egyik a napról a másikra divatba jött a Valentin nap. A barátnőimtől színes, szív alakúra vágott üzeneteket kaptam, volt persze, aki fiútól is kapott, de későn érőként nekem jutottak az akkori legjobb barátnők szívhez szóló üzenetei. Igazából már akkor is röhejesnek tartottam, de akkor még elvitt a tömeg és  az, hogy akkoriban még úgy gondoltam, a szerelem tényleg olyan, mint a mesékben. Tiszta és jószándékú, egyértelmű és sosem kicsinyes, nincsenek benne hibák, azt gondoltam, hogy szerelemből csak tökéletes létezhet. Aztán belenőttem ebbe a világba, amit abból a szempontból semmi sem különböztet meg a régitől, hogy még mindig és mindenki a szerelmet és legfőképpen azt keresi, hogy valaki  végre teljesen és kérdések nélkül elfogadja, szeresse és ha lehet az a valaki pont olyan legyen, akit ő is kérdések nélkül tud elfogadni és szeretni. Mindenki erre vágyik. Van aki bevallja, van aki nem. Éppen ezért sosem értettem, hogy gyakorlatilag a világ egyik legnehezebb dolgából, mert szerintem ez az: megtalálni azt az embert, akivel esetleg egy életet is leélhetünk úgy, hogy az az élet teljes és tartalmas lesz, kicsinyességtől és erőszakos megváltoztatási kényszerektől mentes, őszinte és bizalommal teli, nos ebből kinevelni a virágárusok ünnepét meglehetősen érdekes üzleti fogás. Mindenesetre a virágárusoknak tényleg jó ma. Mert ma több tonna vörös rózsa, tulipán, perzsa ciklámen és társai fogynak el világszerte.

Így  ma kivételesen nem is foglalkoznék a növényekkel, mindenki tudja, hogy milyen virágot szeretne ma az asztalon látni, vagy nem látni, attól függően, hogy mennyire veszi komolyan "a van az évnek egy napja, amikor ki kell fejeznünk egymás iránti szerelmünket" -  érzést.  Helyette íme néhány szerelmes street art kép ebbe az underground füveskönyvbe, lássátok a város és a szerelem érzése hogyan találkozhat Valentin napon.

e,t,,love,star,wars,street,art,yoda,illustration-d53242d75d6453753dd417968e6c9b75_h.jpg

i-need-it-more-ny-heart-love-street-art-stencil-lets.jpg

kép.jpg

chaplin.jpg

Street-Art-When-Love-Makes-You-Sick.jpg

street-art-in-paris-by-nick-walker.jpg

art-love-bombs.jpg

street_art_love_3.jpg

És akkor most következzen 10 szerelmi gondolat mára, amiről szerintem ritkán esik szó.

1. Figyelembe véve, hogy milyen nehéz saját magunknak megváltozni, nagy ostobaság elvárni, hogy másvalakit megváltoztassunk.

2. Ami hiányzik a kapcsolatodból, az te magad nem adod meg: ha valamiből többre vágyunk egy kapcsolatban, akkor itt az idő, hogy mi hozzuk be azt. Hiába elvárás bennünk, hogy a másik tegyen valamit értünk, ez totális hülyeség, hiszen mi érezzük azt, hogy valamire szükségünk van, így mi is vagyunk azok, akiknek gondoskodnunk kell arról, hogy ez létrejöjjön. Mi fogjuk előrébb vinni a dolgokat, ha panaszkodás helyett adunk. Méghozzá azt, amire vágyunk.

3. Egy csapatban vagy azzal, akit szeretsz.Ezt én magam is sokszor elfelejtem....nem az ellenséged, tehát ne bánj úgy vele.

4. Ha állóvíznek érzed a kapcsolatodat, az azt jelenti, félsz attól, hogy mi lenne, ha megindulna az áramlás...ez a gondolat pusztán abból fakad, hogy ahol gátakba ütköztünk, ahonnan nem jön már semmi, az egy olyan terület, amit félünk elfogadni...Nem kaphatunk, ha nem tudunk elfogadni.

5. Az elvárásaink olyanok, mint az időzített bombák. Egyszercsak robbannak és mindenné tesznek, csak boldoggá nem. Talán jobb, ha nem várunk semmit, csak megnyílunk a várakozásnak és elhisszük végre: bármi jön is, a legjobbat fogjuk kapni, ami jó nekünk.

6. A kísértés akkor jön, amikor magasabb szintre készülünk lépni....:)

7. A híd a fontos, nem a part...építs hidat a társad felé, hogy el tudjon indulni feléd a saját partjáról.

8. A legtöbb rossz érzésnek egy kapcsolatban semmi köze a jelenhez...Egy konfliktushelyzetben általában régi helyzetek sérelmei nyomják a vállunkat, amiket nem engedtünk el, amiket anno nem éreztünk át teljesen, amin nem léptünk túl. Gondoljatok erre, ha épp valami nyomaszt jelenlegi társatokkal kapcsolatban.

9. A konfliktusok megoldásához közös cél szükséges....ha ez nem így van, akkor hatalmi harcba bonyolódunk a másikkal, megpróbáljuk átvinni az akaratunkat rajta és ha sikerül is, nem érezzük teljesen és tökéletesen boldognak magunkat. Na miért nem? Hát azért, mert minden konfliktusnak két oldala van: az egyik a tied, a másik a másiké. Közös szempontokat egybeolvasztani, közös célt adni egy problémának, figyelembe véve mindkét fél igényeit: ez lehet előremutató.

10. A magányosság abból fakad, hogy önkéntelenül is bizonyítani akarjuk: különlegesek vagyunk....Ha túllépünk a különlegesség iránti vágyunkon, és észrevesszük, hogy sokan vannak körülöttünk, akik elismernek és megbecsülnek minket, hirtelen minden természetesebbé válik...sok kapcsolat indul el ilyenkor, egy ilyen érzésbe való megérkezés esetén.


A szerelem kimeríthetetlen téma. Éppen ezért fejezem be most. Kár lenne mindent leírni arról, amiről nem is lehet.:)

Szépséges Napot Nektek!

Kommentek