2012. november 30. péntek komment
HerbAdvent - gyógynövény ihlette koszorúk

HerbAdvent - gyógynövény ihlette koszorúk

Koszorú 10.jpgBeálltam a koszorúkészítők sorába. Néhány éve történt. Ez már csak azért is nagy dolog, legalábbis nekem, mert nem vagyok az a tipikus házitündér. Mégcsak tündér se vagyok, bár őrizgetek egy csodaszép nyakláncot, amit Katától és Hercegitől kaptam, amikor kiderült hogy úton van ebbe a földi világba a kisfiúk, a kisBenő. (Hogy miért kaptam, majd egy másik bejegyzésen egyszer elmesélem.) A nyaklánc medálja egy Pán Péteres tündérlánykát ábrázol, és bár azóta is mindig meghatódom, amikor eszembe jut, hogy Mátrafüreden megleptek vele, azért sosem ringattam magam abba az illúzióba, hogy akkor most tényleg tündérke is lettem. Nem lettem. De tény, hogy ahogy öregszem, egyre jobb érzés kicsit a pörgős életből befelé is figyelni. Megállni néhány pillanatra, leülni, szöszmötölni olyan igazi női dolgokkal is, mint az adventi koszorú készítés. Egészen az első koszorúig egyáltalán nem értettem, mit jelent az, hogy az emberek díszbe öltöztetik a szívüket az ünnepekre. Nem értettem, mert nem érthettem. 6 éves voltam, mikor a szüleim elváltak, így az a klasszikus nagy boldog család ül a szépen terített konyhaasztalnál érzés nem nagyon rémlik. Volt persze szépen terített konyhaasztal, és volt ajándék is, meg voltak meghitt pillanatok is, de mivel fogalmam sem volt róla, akkor még, hogy a különböző rituálékat nem hülyeségből találták ki a régi népek, emiatt nem tulajdonítottam különösen nagyobb jelentőséget az adventi koszorú készítésnek. Volt, szép volt, vigyázz mindjárt felgyullad!!! - érzés is volt, de nem tudtam, hogy nemcsak azért jó ilyet készíteni, mert szép. Hanem azért is, mert valahogy, valamilyen úton - módon várakozást és reményt költöztet a szívbe. Nem tudom hogyan működik....de biztosan így van, mivel érzem. Ezért most megosztok veletek néhány herba tippet, amit koszorúkészítéshez használhattok fel. Advent, herbaképpen. Hogy a lélek díszbe öltözhessen az ünnepekre.

GYÓGYNÖVÉNYT A KOSZORÚRA!:)

Mivel az egész adventi koszorú készítés egy lelki folyamat szimbolikája is, így most felsorolok nektek néhány fűszer -és gyógynövényt, melyek koszorúra helyezése egyedi jelentéstartalommal is bír.

koszorú6.jpg

 

Boróka - a reményekkel és igaz gondolatokkal teli élet szimbóluma

Buxus  és gránátalma - az örök élet szimbóluma

Babér a becsület és az érdemek jelképe

Orvosi pemetefű - a gyógyítás szimbóluma

Menta -  az erény jelképe

Levendula - a lelki tisztaság szimbóluma

Mirtusza béke és öröm szimbóluma

Rozmaring - az emlékezés szimbóluma

Zsálya - a halhatatlanság jelképe

Kakukkfű - a bátorság és erő jelképe

 

 

 

Néhány fényképes példát pedig arra, hogyan lehet egyedi módon adventi koszorút készíteni. Nyugi, még én sem készítettem el (mondom, hogy nem vagyok házitündérke), de ma este összeülünk Ancsúrka barátnőmmel és világmegváltás közben összerakjuk a nagyon tuti adventi koszorúkat. A kész koszorúról, természetesen ha vállalható, akkor még képeket is fogunk postolni nektek, de addig következzen néhány igazán egyszerű, mégis szép és egyedi megoldás herbarajongóknak.

Koszorú 4.jpg

Koszorú 1.jpg

koszorú5.jpg

koszorú9.jpgKoszoru 8.jpg

A sajátunkat akkor ma este összerakjuk Ancsúrkával. Vigyázz világ, érkezünk a home made adventi koszorúkkal. Ha nem érkezünk, akkor a kézügyességünkkel menet közben valami baj történt, gondoljatok a legrosszabbra: egy üveg jóféle vörösbor mellett összeakadtak az ujjaink és nem ment a kézimunka. De reméljük a legjobbakat. Nektek pedig szép adventi hétvégét.:)

forrás: http://hegegreenall-scholtz.blogspot.hu, http://homesteadrevival.blogspot.hu

 

 

 

 

Kommentek