2012. november 08. csütörtök komment
Pecsenyezsír vega módra, vagyis éljen a Twin Peaks és Gyula

Pecsenyezsír vega módra, vagyis éljen a Twin Peaks és Gyula

Nem tudom ki hogy van vele, de engem évekig az borzasztott a vega lét gondolatától, hogy akárhogy is erőlködtem, valahogy belül mindig egy sótlan, ízek nélküli világ képe élt a fejemben. Ahol szánalmas nyers répa darabok rágcsálása jelenti az egyedüli élvezetet, az is csak azért, mert arról mindig a Twin Peaks jut eszembe. Na meg a Gyula haverom, akinek az üveg whiskey mellett egy műanyag tál sárgarépa -  nem zsülienre vágva, mert akkor nem olyan az élvezeti értéke -  jelenti az élet naposabb oldalát. (nem elsősorban, de másodsorban mindenképpen.) Mert képzeljétek tényleg vannak emberek, akiket a nyers sárgarépa rágcsálás nyugtat meg és tölt fel boldogsághormonokkal. Ez azonban sosem volt elég indok ahhoz, hogy belevágjak a hús nélküli nagybetűs életbe, de aztán rákényszerültem és lámcsak, mint az életben szinte mindenről, erről is kiderült, hogy csak elég tudásom nem volt róla, szokás szerint úgy pattogtam, hogy lövésem sem volt, miről is beszélek.

Pecsenyzsír3

Eleinte azt gondoltam, hogy basszus, akkor most már soha többé pl. zsíros deszka???? Maximum a Magyar Nemzeti Hip-hop ideillő részeiben énekelhetem elszoruló szívvel a Zsíros deszkások SZEVASZTOK sort, önsajnálatba fulladó hangon. De aztán Ancsúrka barátnőm (aki amúgy nem is vega), elmondta nyáron, hogy létezik olyan, vega pecsenyzsír. Amiben még - kapaszkodjatok meg - PÖRCÖK is vannak. Műpörcök, nem igazi. De nem is érdekel majd, mert nagyon finom. És annál is egészségesebb. Az íze olyan, mint a legjobb házi zsírnak, amit csak kenyérre kenhetünk, és lilahagymával tolva a zsírzabálók mennyországába juthatunk.
És tényleg. Vannak otthonra receptek is, de vannak kész termékek is, amiket bármelyik bioboltban beszerezhettek. Mivel én a lustább, elfoglaltabb fajtához tartozom, emiatt készen veszem. Már csak azért is, mert az van a címkére írva: "Ízében tökéletesen megegyezik a hajdani házi sültek ínycsiklandó szaftjával." Kivételesen ez tényleg igaz, pedig még mindig Magyarországon vagyunk.

Íme a ZSÍR. 

Pecsenyzsír2

A szorgalmasabbaknak pedig egy recept, hátha ügyesek és pont olyan finom lesz, mint a kiszerelt változat.:)

Hozzávalók:

250 gr pálmazsír, 2dl olívaolaj, 3 fej hagyma, 3 gerezd fokhagyma, fél alma, 2 ek szezámmag, 1 tk majoranna, 1 mk borsikafű, 1 tk mustár, fél tk pirospaprika, bors, só, pici szójaszósz (nem kötelező)

Elkészítés:
A felszeletelt hagymát (lehet fele lila fele vörös) és az egész fokhagymagerezdeket egy serpenyőben vagy lábasban felöntitek annyi olivaolajjal, hogy bőven ellepje. Lassú tűzön fedő alatt szinte szétfőzitek. Ez eltart egy darabig, de ott lehet hagyni, elrotyog magában. Egy édes almának (pl golden)  a felét meghámozzátok, egészen vékonyra felszeletelitek és mikor a hagyma kb félig kész ezt is belerakjátok az olajba.
Mikor jól szétfőtt a hagyma és az alma, mehet hozzá  2-4 evőkanál szezámmag (darálva vagy egészben).
Fedő nélkül sütitek tovább, míg kicsit lepirul az alja. Ilyenkor már figyelni kell és időnként megkeverni, nehogy leégjen. Mégegyszer lepirítjátok és megszórjátok egy kis őrölt borssal, majorannával, borsikafűvel és minimál sóval (legjobb Himalája sóval elkészíteni). Kicsit kevergetitek, míg a fűszerek illatozni kezdenek.
Hozzáadtok egy kis édesnemes pirospaprikát, összekeveritek és rögtön belerakjátok a pálmazsírt.
Ha van kéznél adtok hozzá kb egy evőkanálnyi szójaszószt.
Addig kevergetitek, míg a pálmazsír teljesen felolvad.
Kicsit hagyjátok hűlni, hozzáadtok még egy kis mustárt és az egészet turmixoljátok botmixerrel vagy turmixgéppel.
Ezután hagyjátok jűlni, hogy besűrűsödjön. Közben meg kell keverni, mert szétválik. Mikor már jó sűrű, de még önthető, üvegekbe vagy műanyag dobozokba töltitek, és voilá, berakjátok a hűtőbe.

Lehet fogyasztani kenyérre kenve. Használható ételek készítéséhez olaj vagy zsír helyett.

*A pálmavaj helyett használhatunk vajat, vagy biomargarint, esetleg hagyományos margarint. Az olivaolaj is helyettesíthető más étolajjal.

Jóétvágyat hozzá.:)

forrás: receptek.vegetarianus.info

Kommentek