2016. október 10. hétfő komment
Keleti orvoslás vagy nyugati?

Keleti orvoslás vagy nyugati?

Mióta elindítottam a blogomat, azóta gondolkozom azon, mennyire hiteles az, hogyha valaki, például én, kizárólag csak arról ejt szót, milyen szelíd gyógymódok vannak a birtokunkban, elérhető közelségben egy esetleges betegség meggyógyítására. Sokan azt gondolják rólam, hogy elvakult füvesasszony vagyok. Még többen azt, hogy gyógyszertárba be sem teszem a lábam.

western-vs-eastern-medicine1-700x431.png

Ez a bejegyzés most azért született, mert a kisfiam 3 hétig volt beteg és én már kínomban bármire képes lettem volna, csak legyen már újra teljesen önmaga, aktív és egészséges. Úgyhogy akkor jöjjön a füvesasszony coming outja: nem, nem utálom az orvosokat, nem gondolom, hogy csak a szelíd, keleti, ráolvasós, ezoterikus és egyéb spirituálisan kihívást jelentő gyógymódok jelentik a létező egyetlen jó megoldást, de ugyanakkor azt sem hiszem, hogy kizárólagosítani szükséges a témát bármely irányban.

Elmondom miben hiszek: a hiteles információkban. A tapasztalatban. A józanságban. Abban, hogy az ember többre képes annál, mint amit hisz magáról sok esetben, és ez igaz a sporttól kezdve a gyógyulási eredményekre is. Hiszek a megelőzésben. Hiszek abban, hogy rengeteg kiváló, nyugati orvoslásban jártas gyógyító él közöttünk és hiszek abban is, hogy amit fel nem tudok fogni, meg nem tudok érteni, mert nincs hozzá eszköztáram, attól az még működhet. Hiszek abban, hogy van jogunk dönteni a megfelelő ismeretek birtokában arról, hogy mit választunk magunknak útként. 

Szabó Gyuri bácsi, a bükki füvesember életútja példaértékű: nála hitelesebb füvesember számomra nincsen, de azért érdemes elbeszélgetni vele arról, mit gondol, szükséges-e az orvosok jelenléte és szerepe egy komoly betegségnél. Mert azt fogja mondani, hogy igen, szükséges.

integrative-medicine.jpg

Egy olyan egységről álmodom, ahol a prevenció és a gyógyítás találkozik egymással. Ahol a lelki problémákat nem bagatellizálják el egy súlyos testi tüneteket produkáló betegség esetén. Ahol simán belefér a képbe mondjuk, hogy egy COPD-s tüdőbeteggel felismertetik: egész életében elfojtotta lénye valódi erejét, és ez a lelki elfojtás most már betegség formájában,  fizikailag  is fojtogatja. Önismeret hiján nem fogjuk érteni, miért az adott betegség próbál minket maga alá gyűrni. 

Olyan világról álmodom, ahol az ember, mint egész szerepel, és a betegség nem mint fókuszált puzzle darab emelődik ki a környezetből, az esetleges megbetegítő életkörülményekből. Olyan egységről álmodom, ami képes túllépni azon, hogy minden, ami a modern kor hozadéka, az csak pusztító fegyver lehet, és csak a régi, hagyományos eszközök azok, amelyek jól bevált módszerként alkalmazhatóak. Olyan egységet látok magam előtt, ahol a régmúlt korok nagy eredményei egy polcon csücsülhetnek a jövőt jelentő megoldásokkal. 

webwheel.jpg

Ha nem vesszük észre, hogy középút helyett csak a szélsőségeket keressük, az hiba. De mi a szélsőség? Legyen szó bármilyen betegségről:

Életmódváltás nélkül, csak a gyógyszerektől várni a végleges és reményteli javulást : ez a szélsőség.

Életmódot váltani, de nem bevenni azt a gyógyszert, ami bizonyítottan és sok esetben már segített sok-sok embernek, mert nem hiszünk benne, miközben az állapotunk nem javul: ez is szélsőség. Még akkor is, ha mindenkinek szíve joga azt tenni a testével és  a lelkével, amit akar.

Elhinni mindent kérdések nélkül, amit az orvosok mondanak: szélsőség.

Nem informálódni a saját állapotunkkal kapcsolatban minden létező fórumon, objektíven és szűrőberendezéseket magunkba építve,  hanem kizárólag az orvostól, a kineziológustól, a pszichológustól, és bárki mástól függésben tartani magunkat: szintén szélsőség.

Okosabbnak hinni magunkat mindenkinél, kéretlenül kioktatni orvost és gyógyítót, miközben csak annyi az infónk, amennyit az évek során internetről, női magazinokból, az ismerőseinktől és egyéb felületekről magunkba szívtunk: szintén szélsőség.

Elhinni, hogy az egész világ egy nagy összeesküvés elmélet része, melyben a gyógyszergyártók csak arra mennek rá, hogy profitábilis legyen a termékük: szintén szélsőség. Ismerek gyógyszerészeket, akik elképesztően lelkesen és fanatikusan, egy jobb jövő reményében dolgoznak, kutatnak évekig, hogy egy bizonyos betegségre megtalálják a választ.

Nem hinni abban, hogy a technológiai fejlődés a gyógyítás témában is előnyünkre válhat: szélsőség.

A régi értékeket állandóan az új értékek elé helyezni: ez is csak egy szélsőség. Fordítva szintén. 

Hol van tehát a válasz?

Valószínűleg már évezredekkel ezelőtt megszületett, amire a mai kor embere irányadóként tekinthet. 

hippokratesz.jpg

Hippokratész kora egyik legnagyobb géniusza volt,  ő mondta ezt:

"A mindössze szóban létező következtetések nem hozhatnak gyümölcsöt, csak azok teremhetnek, melyek bizonyítot ttényeken alapulnak. Ami pedig a megerősítést és szóbeszédet illeti, azok félrevezetők és csalókák is lehetnek. Ezért az általánosítások során is ragaszkodunk kell a tényekhez, és kitartóan kell alkalmazni az észrevételeket, amennyiben szert akarunk tenni arra a kézzelfogható és tévedhetetlen szokásra, amit a "gyógyítás művészetének" nevezünk."

Az i.e. 460-ban született Hippokratész ragaszkodott ahhoz, hogy a testet egészként kell kezelni, így arra összpontosította kezeléseit, hogy a beteget tisztán és sterilen kell tartani, valamint a diéta, a gyógynövények, a pihenés és a testgyakorlatok segítségével helyre kell állítani a test azon képességét, hogy az önmagát gyógyíthassa. "Ételed legyen a gyógyszered, gyógyszered legyen az ételed." Különleges látásmódja, mellyel hivatását és életét is élte, fontos leckét tárhat elénk az ítélkezésről: Hippokratész nem vont le elhamarkodott következtetéseket, mielőtt összegyűjthette, megvizsgálhatta és gondosan mérlegelhette volna az összes kapcsolódó tényt. Racionális hozzáállása azt jelzi, elképesztően fontos a pragmatizmus a kifinomult ítélőképesség kifejlesztéséhez. Tudni azt, hogy mennyi mindent nem tudunk, ez lehet talán a legnagyobb fegyver a kezünkben, amikor döntünk arról, választunk egy utat a jobb élet reményében. És ez a tudás felvértez minket erővel, melynek köszönhetően nem akarunk mindent más emberek kezébe helyezni Mert az orvosok is csak emberek. A legtöbb, amit tehetünk, ha teszünk azért, hogy állapotunkkal és a gyógyulás számtalan útjával  mi magunk is képbe kerülünk. Ez olvasást, információszerzést és rengeteg elemzést takar. 

A gyógyulás útjának keresése során lehetőségek, ötletek, tények, vélemények rengetegjében kell majd rendet tenni, ítélőképességünk lesz a szűrő, ami segít eligazodni. 

Éppen ezért azt gondolom: nem választani szükséges, hanem mindenkor és minden helyzetben addig menni, ameddig csak tudunk. Önmagunkért, az életünkért, az egészségünkért. Nem minden út lesz sikertörténet. Mert azért valamiben mégiscsak és mindennek ellenére, nagy valószínűséggel (ennek az ellenkezőjét még nem tudjuk hogy bizonyították volna), de meg kell halni. Addig azonban minden nap egy lehetőség. Arra, hogy ismereteket szerezve, okosan  és mértékletesen éljünk, gyógyuljunk.  

kepernyofoto_2016-10-10_14_49_31.png

 

 

 

Kommentek